Nyáron is van már pálinkafesztivál |
Ágyaspálinka és komló a főszereplő Újszilváson |
Végre a nyár sem múlik el pálinkafesztivál nélkül. Teljesült a legkiválóbb ágyaspálinkát főző pálinkamesterek, Bolyhos László és fia, Bolyhos Zoltán álma, az elmúlt évben ugyanis hagyományteremtő céllal rendezték meg Újszilváson az „Ágyaspálinka és komlófesztivált”. Az óriási siker után már nincs visszaút: idén, július 21-én itt a folytatás. A Pest megyei településen az elmúlt évben az ágyaspálinka és a sör hívei kétezren adtak egymásnak randevút, az ide fesztiválon több mint ötezer vendégre számítanak. A programok már reggel kilenc órakor elkezdődnek a főzőversennyel, a zsűrit Miskei Csaba mesterszakács vezeti. A jelentkezések alapján 52 bográcsban készülnek majd a remek ételek, az értékes díjak mellett a legjobb gulyást főző szakácsot meghívják a Szolnoki Gulyásfesztiválra. A nap folyamán többször fellép a Magyar Dudazenekar, színpompás látványosságnak ígérkezik a Magyar Pálinka Lovagrend felvonulása. Délután akár ki is lehet kocsikázni a komlóültetvényekhez, a színvonalas programok között persze meg lehet kóstolni a kiváló Bolyhos pálinkákat és sok-sok hűtött hordót is csapra vernek a sör szerelmeseinek. Este monstre koncertet ad – 18 órától 24 óráig - az Origó zenekar. A fesztivál fővédnöke Pál József, az Agrármarketing Centrum Kht. ügyvezető igazgatója. forrásom a magyar ádio.hu |
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2007.07.20. 12:59
Pálinkafesztivál - 2007.07.20.
Címkék: fesztivál pálinka nyár pálinkafesztivál
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr48121786
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.