Ezer jó ezerjó
Nem olyan gyors jelentés a bországgyűlésről
Hát ezer jó ezerjó biztos nincsen, de miután egy héten belül két jó ezerjóval is sikerült randevúznom, muszáj ellőnöm a címben található gyermeteg szóviccet. Ami viszont nem vicc: a városligeti Pannon Bországgyűlésen a soltvadkerti Font Pincészet 2006-os válogatása lett nálam a nap egyik bora. Szerettem Gere Tamás, Zsolt és Viktória, valamint Gál Tibor dolgait is.
Sokan panaszkodnak most már, hogy teljesen elvásárosiasodott ez a bországgyűlés nevű rendezvény, nem is tudom, valóban marha sok az ilyen-olyan árus meg a lacipecsenyés, a mandulaborosokról már nem is beszélve. És sok ember mászkál teletöltött kóstolópohárral. Másfelől viszont engem nem izgat az ilyen, ha ez-az nem érdekel, nem megyek oda, oszt jó napot. Olyan borfesztivál úgysem akadt még, ahol ne találtam volna elégséges számú kellemes standot.
Először is vásároltam tehát egy Riedelt, 920-ért – azt hiszem, tavaly-tavalyelőtt olcsóbb volt, hiába, felpörgött az infláció –, majd máris megtorpantam a Font Pincészetnél. Soltvadkert másik érdekes borászata ez – az egyik a Frittmann, de biztos vannak mások is, akiket nem ismerünk –, huszonöt hektárral, autochton fajtákkal, zömmel fajélesztős, tartályos borokkal. Gondoltam, megkóstolom a kövidinkát, a szimpla és a válogatott ezerjót, és kész, de Font Sándor, aki nem azonos Font Sándor parlamenti képviselővel, de legalább jól ismerik egymást, rábeszélt az irsai olivérre és a kékfrankos rozéra is. 2006-osak voltak, frissek, illatosak – különösen olivér –, karcsúak, jó ivásúak.
Az Ezerjó Selection 2006 más. Azt állítják, 21-es mustfokkal szüretelték, kézzel, ofkorz, egy-egy tőkéről nagyjából egy-egy palacknyi bor jött le. Olyan is. Vastag, meleg illatokkal, jelentékeny testtel, rengeteg gyümölcsös zamattal, csipetnyi édesérzettel. Ezennel elveszem Frittmannéktól a legjobb ezerjó ever díjat. Hiába, a dicsőség mulandó – ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy Frittmannékét is ne ajánlanám ugyanolyan hévvel a nyájas fogyasztóknak, mint eddig.
A pécsi Radó Pincénél a 2006-os száraz szortimentben iparkodtam elmélyedni, a zöldveltelinit lustának és valahogy tisztátalannak, a chardonnay-t kicsit vajasnak és kukoricásnak – ez így együtt popcorn –, egyszersmind kellemesnek és finomnak, a cirfandlit ásványosnak, jó tartásúnak és meggyőzőnek találtam.
Azon felbuzdulva, hogy az imént lezajlott pannon mustrán több Pauleczki-bor is csúcsplecsnit kapott – a 94-es muskotály aszúesszencia privát tetszésemet is elnyerte –, úgy döntöttem, belepislogok a szárazaikba. 2002-es hárslevelűt kínáltak, hogy miért ilyen öreget, alapból nem értem, úgy meg végképp nem, hogy a bort lagymatagnak, erőtlennek és áporodottnak találtam.
Gál Tiborék aktuális választékának leánykája – jelesül a 2006-os – sem csapta ki a biztosítékot, messze már a tavalyelőtti hó, amikor Bob kolléga kifejezett odaadással dicsérte a termék 2004-es évjáratát. A 2006-os sauvignon blanc viszont finom, nem a füves-szénás iskolából származik, érződik rajta, hogy fában is járt, mélyebb, egzotikus karakter. A 2005-ös chardonnay megint rendben van, amióta idősebb Gál kitalálta ezt a bort – még 1993-ban, ha nem tévedek –, azóta hozza a formáját, legfeljebb a szőlő minőségének javulása és a szüreti körülmények váltakozása módosít képességein. 2005 Egerben a fajtának nem tett rosszat, a jelek szerint. A 2004-es kerek címkés pinot noir is annyit tud és annyit ér, amennyit kérnek érte, és a Titi-féle szelekciótól sem készülök megvonni a bizalmat. A késői szüretelésű 2005-ös rajnai rizlinget mindazonáltal több dinamizmussal jobban szeretném.
Mindezeken túl ideje újra felfedezni – vannak, akik már megtették – Gere Tamás és Zsolt, továbbá Viktória pincészetét. A minap a 2002-es válogatott pinot noir ürügyén hozsannáztam egy sort, vasárnap pedig igyekeztem teljesebb képet alkotni. A 2006-os olaszrizling élénken tartalmas, és nagyon jólesik, a szintén kiskorú prémium kékoportó – a válogatásból alig néhány száz palackkal készítettek, csak helyben kapható – arra utal, tisztességes gondoskodás mellett ebből a fajtából is lehet komoly bort készíteni. Ami igazán ott van a spiccen, az a két 2003-as válogatás, a merlot és a cabernet franc. Mind a kettő életteli, sűrű, kiegyensúlyozott, vibráló, a franc talán valamivel komplexebb, a merlot ellenben érettebb, fogyasztásra készebb. Az AM kolléga által ügyesen megdicsért Aureust ezúttal ezeknél kevésbé éreztem lenyűgözőnek. Az is lehet, csak korábban bontották az üveget. Egyébként soha rosszabbat, nyilván.forrásom a Művelt Alkoholista
