| |||||||||
Az ásványvíz mára Magyarországon is a legkedveltebb szomjoltó itallá vált, ennek ellenére még nem született olyan kiadvány, amely eligazítaná a fogyasztót a bőséges választékban. A hiánypótló mű megírására és megjelentetésére az Aquaprofit Zrt. Két tulajdonosa, Nádasi Tamás és Udud Péter vállalkozott. A kötet december elején került a boltokba, és a hazánkban kapható termékek tételes bemutatásán túl az összes olyan tudnivalót is összefoglalja, amelyeken keresztül a vásárlók megismerkedhetnek az ásványvizek eredetével, védelmével, fogyasztási szokásaival, csomagolásával és tartalmával. Nem nagyon vagyunk tisztában azzal, mi a különbség az ásványvíz, a forrásvíz, az ívóvíz, a gyógyvíz és a szikvíz között, a legtöbben kellemetlenül érezhetik magukat, hiszen annak ellenére nincsenek tisztában a vízfogyasztás egyik legalapvetőbb kérdésével, hogy rendszeresen választanak ilyen palackokat az üzletek polcairól. Méghozzá nem is keveset: a tavalyi statisztikák szerint minden magyarra 70 liter megvásárolt ásványvíz jutott, amely az alkoholmentes italok között a legnagyobb mennyiséget jelenti. És a tendenciák azt mutatják, hogy a fogyasztás növekedése néhány éven keresztül még biztosan tovább folytatódik... A kiadó ennek az egyre növekvő igénynek kívánt megfelelni, amikor megjelentette az Ásványvizek könyve című kötetet. A szerzők elmagyarázzák, hogyan kerül a víz a föld alá, miként hozzák a felszínre, hogyan csomagolják, de azzal a kérdéssel is foglalkoznak, hogy mennyire fontos megóvnunk a vízkészleteinket. Beavatnak a vízfogyasztás történetébe, az emberi test és a víz kapcsolatába, és részletesen felsorolják az ásványvizekben található összetevő ismérveit, tulajdonságait. A könyv valószínűleg azért lesz kedvelt, mert tanácsot kaphatunk belőle, mit vásároljunk, ha például az átlagosnál sokkal magasabb vagy éppen alacsonyabb magnézium- vagy kalcium-koncentrációjú terméket szeretnénk inni. A könyv összegyűjti és kategorizálja a Magyarországon kapható természetes ásványvizeket, forrásvizeket és gyógyvizeket, valamint a világ különböző tájairól származó, legismertebb import vizek között is elkalauzol minket. A könyv bemutatóján megtudhattuk azonban, hogy a magyar vizek minősége nem marad el a külföldről érkezőkétől. A kiadvány két szerzője a világ legnagyobb, 3000 palackból álló ásványvíz gyűjteményével rendelkezik. További érdekességeket is megtudhattunk a bemutatón, például azt, hogy a világ ásványvizek típusát tekintve a szénsavas és a szénsavmentes ásványvizek népszerűsége északról délfelé haladva változik. Az éghajlatnak is köszönhető, hogy a hidegebb tájakon a szénsavas, míg a melegebb vidékeken a szénsavmentes vizeket fogyasztják inkább az emberek. A könyv paraméterei: Méret: 12 x 21 cm Terjedelem: 192 oldal (kemény borító és műnyomó papír belív) Illusztrációk: több mint 120 színes fotó és grafika Ár: 2990 Ft | |||||||||
|
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2007.06.08. 21:26
Ásványvíz, mint kisérő - 2007.06.08
Címkék: ásványvíz
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr1395333
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.