Magyar sikerekre koccintottak a szegedi Borfesztiválon
A Szegedei kajak-kenu Világkupán részt vevő magyar csapat tagjai közül többen időt szakítottak arra, hogy a versenyek után a helyi Borfesztivál kínálatával múlassák az időt.
A munka után jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Így gondolkodtak a szombati ötszázas döntőket követően versenyzőink, legalábbis azok, akik vasárnap már nem álltak rajthoz. Az útirány egyértelmű volt, hiszen Szegeden éppen a napokban rendezik a Borfesztivált. Kiváló kenusunk, Kozmann György például már csütörtökön lefoglaltatott egy asztalt a Budapestről érkező baráti társaságának, vele ellentétben társa, Kolonics György délután még úgy nyilatkozott, hogy inkább a szállodában piheni ki a két nap fáradalmait.
Estére aztán megváltozott Kolonics álláspontja is, és valahogy mégiscsak odakeveredett a Borfesztiválra a kajaknégyes egyik kiválóságával, Kökény Rolanddal együtt. A magyar csapat javát a Magyar Pálinka ház előtt lehetett felfedezni, a mézes körte-, illetve barackpálinka hatalmas sikert aratott, kajakosunk, Benkő Zoltán előszeretettel ajánlgatta a nedüt - ajégborral egyetemben. Ez utóbbi – kis közvélemény kutatást végezve – a Borfesztivál első számú kedvence volt.
Forrás: samsungsport.hu