A borszakmai szervezetek üdvözölték Erdő Péter kezdeményezését
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Magyar Borakadémia vezető tisztségviselői egyaránt üdvözölték Erdő Péter bíboros azon kezdeményezését, miszerint - amit az egyik hetilap már nyilvánosságra is hozott - a magyar bor népszerűsítése és a magyar bormarketing ügye mellé kíván állni.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára arról tájékoztatott, hogy Esztergom az ászár-neszmélyi borvidékhez tartozik. Emellett az utóbbi időben már minden évben borszentelést is végeznek a Duna menti város bazilikájában. A párkányi és az esztergomi borászok pedig közösen tevékenykednek egy borrendben.
Így a szakember szerint már nem kell mindent az alapoktól kezdeni ahhoz, hogy a környéken a borkultúra felvirágozhasson. Horváth Csaba szerint a főpapi kezdeményezés jól összekapcsolható lenne a helyben tevékenykedő szakmai szervezetek és borászok munkájával, vagyis egymást kiegészítve segíthetnék a magyar bor hírnevének öregbítését.
A HNT főtitkára jelezte, hogy az általa képviselt szervezet szerint fontos, hogy a közélet szereplői egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a magyar bor iránt.
Sümegi József, a Magyar Borakadémia elnöke ugyancsak fontosnak tartotta aláhúzni, hogy a közélet szereplői segítsék a magyar bor ismertségének növelését. Egyben jelezte azt is, hogy a Magyar Bormarketing Kht. működésének anyagi alapjai május 20-tól megteremtődnek, mivel az Országos Borminősítő Intézetnél (OBI) e naptól megvizsgált és forgalomba hozatalra szánt borok literje után 8 forintos forgalomba hozatali járulékot kell fizetni.
A forgalomba hozatali járulék pedig az ellenőrzés és a közösségi bormarketing anyagi forrásait teremti meg. Ez éves szinten mintegy 1,5 milliárd forintra tehető. Az ellenőrzésre a befolyt összeg 40 százalékát, míg közösségi marketingcélok finanszírozására a forgalomba hozatali járulék 60 százalékát lehet költeni.
Sümegi József utalt arra is, hogy minden magánkezdeményezést, sőt a marketingalap támogatását is szívesen veszik a magyar borászok.
Forrás: Internet :-) STOP.hu
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2007.05.03. 21:49
Szakmai vélemények az új (bí)boros kezdeményezésről :-) - 2007.05.03
Címkék: bor pince borászat bíboros
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr1870447
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.