Gráf József elmondta: elsősorban az önkéntes agrár-kárenyhítési rendszertől számíthatnak támogatásra a gazdák, továbbá hiteleik átütemezése, költségeik banki finanszírozása jöhet szóba. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kárenyhítésnél a tárcának tekintettel kell lennie az európai uniós támogatási szabályokra, amelyektől természetesen nem térhetnek el.
Több keleti körzetben a korábbi fagy után megmaradt kevés termés is megsemmisült, így ott százszázalékos mértékű a károsodás, míg általában 70-80 százalékos arányú a termelők kára.
A fagy pusztításában - tette hozzá - szerepet játszott az aszály is, hiszen hajnalban nem volt páratartalom a levegőben, amely egyfajta védettséget biztosít.
A tárca vezetője megjegyezte: ezzel a lehetőséggel sajnos a termelőknek mindössze 6-8 százaléka élt, s most megnézik annak a jogi lehetőségét, hogy a csatlakozási határidőt ki lehet-e még tolni.
Gráf József a kárenyhítési intézkedések között említette, hogy a jövő hétre találkozót szerveznek a bankokkal, a termelők fennálló hitelének átütemezésére.
Tárgyalni fognak az integrátorokkal is, hogy a további növényápolási munkák finanszírozásához járuljanak hozzá a jövő évi termés biztosítása érdekében. Ugyancsak számítanak pénzintézeti finanszírozásra, természetesen termelői kölcsön formájában.