Vezetés, borozás...
Vezetni jó. Éreztem én ezt tizenegy évvel ezelőtt is, mikor nagy büszkén kisétáltam az okmányirodából. Valahogyan mégis úgy alakult, hogy a kis kártya a fiók mélyére került, én pedig a „fontolva haladás” jelszavát zászlóra tűzve keltem kilométergyűjtő versenyre saját magammal.
Nő is vagyok, szőke is, kicsit kelekótya is. Ha mindehhez hozzáadom azt a rendkívüli tulajdonságomat, hogy veszélyhelyzetben azonnal becsukom a szemem, talán nem szorul különösebb magyarázatra, miért adakoztam inkább havi rendszerességgel a BKV javára. Szárnypróbálgatásaim azért persze akadtak, ha jól számolom, nem több, mint kettő. Egyikük a mai napig „leolvasható” a balatoni nyaralónk hátsó faláról, a másikból pedig egy életre megtanultam, hogy a világítást bizony afelett érzett nagy örömünkben sem hagyjuk bekapcsolva kiszállás után, hogy egészben sikerült eljutni a másfél kilométerre lakó Rózsikanéni sütisütő szeánszára.
Ennyi kudarcélmény és a „tízévnyi balesetmentes vezetés” kitüntetés ünnepélyes kiosztása után, az élet autóba kényszerített... hát elindultam. Ha az autóknak vannak gondolataik, az enyém egészen biztosan napjában többször átkozza a pillanatot, mikor magamhoz kaparintottam az indítókulcsot... sérülésekből jól állunk, ötből simán vesszük a kettőt, a hátsó szektor higiéniájáról pedig nem egy doktorszöszis csivava gondoskodik.. Ha a szőkenőség maximalizmussal párosul, azért tud fejlődőképes lenni az ember lánya. Így van az, hogy a gyrososfiúnak már nem kell reggelente lóhalálában kiugrani a büfé ablakán, hogy helycserés manőverrel leparkoljon nekem a Nádor utcában, szakadó esőben is sima ügy az off-road parti a Király dűlőben, és már nem kérdezek vissza tágra nyílt szemekkel a télinyári gumicserénél, hogy ki is az a kerékőr. Mára bátran ki merem jelenteni, jól vezetek. Úgy összességében. A vezetésen kívül is jó pár dolog van, amit „nőlétemreis” nagyon igyekszem jól csinálni, mondhatni idült teljesítéskényszerben szenvedek, melynek kiváltó okai közt szerepelnek egyes férfikollégák „nakislánytemitakarszitt” pillantásai, melyekkel anno a huszonkét éves valómat méregették a bíróság folyosóján.
Azóta nem csak a jogsin, hanem az ügyvédi igazolványon is megszáradt a tinta, és a bíróságokat is próbálom nagy ívben elkerülni, de valahogy ebben a férfiakkal vagy inkább saját magammal való látszatháborúmban nem akar fegyverszünet köttetni. Mikor múlt héten a tangazdaságban Erika tanárnő a vizsgaborokat kóstolva arra a megállapításra jutott, hogy az én borom igazi nőies darab, kis híján szívinfarktust kaptam. S bár a kijelentésnek nyilvánvalóan semmi valóságalapja nincs, mégis hosszasan elbeszélgettem a „hármastartállyal”, hogy azonnal emberelje meg magát. Tiszta szerencse, hogy a bor lelkére beszélés az engedélyezett borászati eljárások közé tartozik. S bár kedvesebb lenne most nekem a bor lelkéről értekezni, mégiscsak borosjogosblog ez.
Borászati eljárásokról esett már szó érintőlegesen.. s a korábbi bejegyzéseket olvasók ugye már jól megjegyezték, hogy a Bizottság a tőle megszokott precíz táblázatokban összesítette mit, milyen feltételek mellett és milyen határértékek betartásával lehet vagy éppen nem lehet. Levegőztetni, nemuniós kifejezéssel élve „csűrölni” például korlátok nélkül szabad... ezen felbuzdulva jómúltkor addig öntözgettük osztálytársnőnk áporodott borkezdeményét egyik vödörből a másikba, hogy aznap már nem tudtam edzésre menni... szén-dioxidot viszont – csakhogy ne váltsunk halmazállapotot - csendes borhoz adni csak oly módon lehet, hogy annak mennyisége a forgalomba hozott tételben ne legyen több, mint 3 g/l és a túlnyomás 20 C fokon ne haladja meg az 1 bar mértéket. S persze van, ami minden körülmények között tilos. Európában ilyen a víz hozzáadása, ami mondjuk Kaliforniában - eléggé el nem ítélhető módon – engedélyezett (de ennek okai megérnek egy külön „misét”). No meg mielőtt valaki fejében összeállna az előző két mondat széndioxid és hákettőó tartalma, annyi enyhítő körülmény nálunk is akad, hogy fröccsöt inni, elnézést: „bort szódavízzel hígítani” nálunk is szabad, sőt néha kifejezetten kell.
Aztán meg olyan is van, hogy valamit valakinek szabad, másnak meg nem. S ha már úgyis küszöbön a karácsony meg a gyros is előkerült az írás elején, maradjunk az Aleppo fenyő példájánál. Ennek gyantáját ugyanis kizárólag Görögországban, a retsina bor készítése során lehet felhasználni. Persze, jogos a kérdés, hogy jut eszébe bárkinek is gyantát keverni a borba, de igazából eszük ágában sem volt ilyet tenni és még csak nem is kísérletezgetős kedvükben voltak. Egyszerűen csak gyantába áztatott vászonnal zárták az amphorákat úgy ókorügyileg, innen meg már nem nehéz összerakni a történetet. S ha a görögöknek a retsina kapcsán nem is volt, de Közösségen belül bármely tagállamnak megjöhet a kedve a kísérletezéshez. Erre találták ki az új borászati eljárások kísérleti célú alkalmazása elnevezésű műintézményt.
Kutatási projektet három éves időtartamban, összességében évi 50.000. hektoliter mennyiségű bor bevonásával, szigorú jegyzőkönyv vezetési és jelentési kötelezettség betartása mellett lehet folytatni. Így lett nekünk tölgyfachipsünk is. Anno ugyanis Németországban engedélyezték először a tölgyfadarabok és tölgyfaforgács érlelés során történő kísérleti célú adagolását, már uniós berkeken belül. A kísérletek többféle, a borral közvetlenül érintkezésben lévő tölgyfadarab és tölgyfaforgács használatára, a kezelt borban lévő aromaképző összetevők vizsgálatára és ezen alkotóelemeknek a különböző tartályokban érlelt borok érzékelhető tulajdonságaira gyakorolt hatásaira terjedtek ki. A Bizottság szerint a tagállam által benyújtott bizonyítékok olyan „érdekesnek bizonyultak”, hogy a kísérleti időszakot 2005-ben meghosszabbították, 2006 októbere óta pedig hivatalosan is engedélyezett az Unióban a tölgyfaforgács használata. (off: „oaked” - mondja ilyenkor a címke, merthogy csipszesborra nem illik ráírni, hogy „barrique”, de ne keveredjünk most bele a címketanba)
Kísérletezni tehát jó. És izgalmas. A Bizottságtól engedélyt ugyan nem kértünk, és a tanerő sokszor a fejét fogva, tehetetlenül figyeli az eseményeket, azért néhányan komoly kísérleteket folytatunk a magunk amatőr szintjén. Van, aki a „boltban felejtettem a gyereket” elnevezésű kutatási projekt keretében a szeptemberi feldolgozás óta nem ment a tartálya közelébe, nála az irányított erjesztés is a gondolat erejével történik. Van, aki a feng-shui módszereket segítségül hívva sakkozza ki, hova állítsa a tartályát a megfelelő minőség elérése érdekében, s a borászati műveleteket a Hold állásához igazítja. Van, aki mindent úgy csinál, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon, vagy ahogyan azt tanítani próbálják nekünk és van, aki direkt mindennek az ellenkezőjével próbálkozik.
Talán nem okozom meglepetést azzal, hogy utóbbi csoportba tartozom. Megyek a saját fejem után, ragaszkodom az elképzeléseimhez, jól akarom csinálni... ezért magamat és a korábbi látszatháborús kijelentésemet meghazudtolva, borkészítésügyileg mégiscsak mindig kikérem egy férfi véleményét...
Kísérletezni tehát jó. És izgalmas. A Bizottságtól engedélyt ugyan nem kértünk, és a tanerő sokszor a fejét fogva, tehetetlenül figyeli az eseményeket, azért néhányan komoly kísérleteket folytatunk a magunk amatőr szintjén. Van, aki a „boltban felejtettem a gyereket” elnevezésű kutatási projekt keretében a szeptemberi feldolgozás óta nem ment a tartálya közelébe, nála az irányított erjesztés is a gondolat erejével történik. Van, aki a feng-shui módszereket segítségül hívva sakkozza ki, hova állítsa a tartályát a megfelelő minőség elérése érdekében, s a borászati műveleteket a Hold állásához igazítja. Van, aki mindent úgy csinál, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon, vagy ahogyan azt tanítani próbálják nekünk és van, aki direkt mindennek az ellenkezőjével próbálkozik.
Talán nem okozom meglepetést azzal, hogy utóbbi csoportba tartozom. Megyek a saját fejem után, ragaszkodom az elképzeléseimhez, jól akarom csinálni... ezért magamat és a korábbi látszatháborús kijelentésemet meghazudtolva, borkészítésügyileg mégiscsak mindig kikérem egy férfi véleményét...
forrásom a http://www.kulturpart.hu/blog/776/vezetes_borozas/
