Az ízesített borászati termékek is eredetvédelmet kaphatnak – derül ki a Kormány.hu oldalon elérhető rendelettervezetből. A Földművelésügyi Minisztérium által készített javaslat egy korábbi európai uniós jogszabályhoz igazítja a hazai jogrendet. Így a magyar ízesített termékek gyártói előtt is megnyílik az uniós oltalom iránti kérelem beadásának lehetősége. Az ízesített termékek közé tartoznak például a vermutok, az ürmösbor és a palackozott fröccs is.

A kormány oldalán elérhető háttértanulmány szerint az első, eredetvédelemmel rendelkező ízesített borászati termék a palackozott fröccs lehet. Erre a kategóriára egyébként külön szabályozás vonatkozik, így a „palackozott fröccs” jelölés kizárólag magyar alapanyagból készült termékeken tüntethető fel. Az eredetvédelmi lehetőséggel várhatóan a termékek minősége is javul, az olcsó, külföldi folyóborokból készült termékek köre szűkülhet. Ennek eredményeként pedig csökkenhet a kétes minőségű borimport mértéke is.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a borok esetében is egyre inkább a földrajzi árujelzéssel ellátott termékek irányába fordul a kereslet. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint tavaly a fehérborok között a földrajzi jelzés nélküliek forgalma több mint a felére esett vissza, a vörös- és rozéboroknál pedig 57 százalékos volt a visszaesés.

Fröccs

fotó: boraszportal.hu

Az eredetvédelemre vonatkozó kérelmeket a földművelésügyi miniszternek kell eljuttatni. A kérelmekhez minden esetben csatolni kell a termékleírást, amelynek tartalmaznia kell az adott földrajzi területet bemutató térképet és a kapcsolatot alátámasztó irodalmi adatokat, történelmi dokumentumokat is. Ha az ízesített bor földrajzi árujelzője megegyezik egy oltalom alatt álló bor eredetmegjelölésével, a borkészítményhez csak az adott területről származó és az előírt szabályoknak megfelelő bort lehet felhasználni. Vagyis egy ízesített tokaji termékhez csak a Tokaji borvidéken készült bor használható fel.

Ezzel egy időben a minisztérium az ízesített borkészítményekre vonatkozó szabályozást is elkészítette. A rendelet célja, hogy az előállítási folyamat nyomon követhető legyen, a fogyasztók számára pedig világosan kiderüljön, hogy az adott termék milyen minőségű és milyen felhasznált adalékanyagokat tartalmaz. A szabályozás szerint az ízesített borászati termék előállítása és palackozása során olyan műszaki, gyártási, ellenőrzési és nyomon követhetőségi feltételeket kell biztosítani, amelyekkel biztonságosan kiküszöbölhető a keveredés vagy a keresztszennyeződés. A palackozott fröccs semmilyen ízesítőanyagot nem tartalmazhat, csak bort, vizet és szén-dioxidot, ezek elegyítése pedig csak a palackozóüzem területén történhet, közvetlenül a palackozás megkezdését megelőzően.

forrásom a http://www.agroinform.com/elelmiszeripar/a-palackozott-froccs-eredetvedelmet-kaphat-26296-001